A kormány máris változtat a névtelen adományozást megtiltó rendeleten
Orbán Balázs szerint 500 ezer forint lesz a határ, ameddig mégis lehet majd névtelenül adományozni.
Orbán Balázs szerint 500 ezer forint lesz a határ, ameddig mégis lehet majd névtelenül adományozni.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken reggel elmondta, hogy milyen változtatásokat terveznek annak érdekében, hogy visszafogják az építőanyagok drágulását.
Mostantól a kormánynak kell leadni azokat a neveket, akik pénzt adtak. A gyűjtőládák azonban még használhatók lesznek.
Az igazságügyi miniszter elmonda, a kormány számára az egyéni szabadság kincs, és ez a szabadság a rendszerváltoztatás egyik szimbóluma is.
Egy szerda esti határozatban létrehozta az új egyetemi alapítványokat a kormány.
Budapesten járt az azeri nemzetgyűlés elnöke, Kövér László a Parlamentben fogadta.
Kubatov FTC-s klubelnökségének első tíz évét dolgozta fel könyvben, az ígéret szerint pedig bármilyen személyes üzenetet aláír az előrendelőknek. Mi nem pontosan azt kaptuk, amit kértünk, de elégedetlenek így sem lehetünk.
A nagy labdarúgó-mérkőzések előtt általában sorsolják a szövetségek, mely szerencsés fiatal sportolók kísérhetik ki a világ legnagyobb sztárjait a pályára. Magyarországon úgy alakult, hogy két Szijjártó is közéjük került.
Szerinte a homofób kiegészítéseket kapott pedofiltörvény nem sértő, és nem is engednek belőle.
A német kancellár egyúttal hűtötte az Orbán Viktor ellen fellépni szándékozók kedélyeit is, és elmondta, a végérvényes elhatárolódással még nem oldottak meg problémákat Európában.
A kormánypropaganda másod- és harmadvonala gyorsan irányba lett állítva: a siker Orbán Viktor miatt van, Karácsony bezzeg nem akar stadionokat. Közben sikerült a magyar zászlót is beállítani az LMBTQ ellenpárjának.
A miniszterelnök egy horvát hetilapnak adott interjút, amelyben elismerte: van véleménykülönbség a migrációval kapcsolatban közte és a katolikus egyházfő között.
Kocsis Máté sajtótájékoztatón közölte a frakció döntését.
A miniszterelnök szerint jó, de önmagában nem elégséges alap ehhez a költségvetés.
Néhány héten belül felvehették volna a listára. Úgy tűnik, 18 év munkája veszik kárba.
A miniszterelnök nem akart konkrét választ adni arra a kérdésre, mit gondol a kínai keresztények helyzetéről.
A kormányfő érvelése szerint azért a gyereket nevelőknek adják vissza a pénzt, mert a járvány őket rángatta meg a legjobban. Ő maga is jogosult lesz.
Nem zárta ki a pápa, hogy bárkivel is találkozzon a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága szerint.
Összegyűjtöttük, mekkora az ellenállás a kirekesztő jogszabállyal szemben.